Hogyan válasszuk ki az életképes stevia magot (ha ültetni szerenénk)?

Stevia növényt a legegyszerűbb úgy termeszteni, ha szerzünk egy palántát és elültetjük. A megvásárolt mag ugyanis nem mindig csírázik ki (kb. 1:5 az esély). Ha mégis szeretnénk maggal próbálkozni, akkor érdemes sötét színű magokat választani. A világos barna illetve napbarnított magoknak ugyanis jó eséllyel üres a belseje.

Szevia

 

Hogyan ültessük el, illetve neveljük a növényt?

A magokat legalább 2 hónappal a várt fagyok beköszönte előtt ültessük el egy cserépben vagy ágyásban. A magoknak ne ássunk lyukat, csakszórjuk őket a föld felszínére és biztosítsuk számukra a nedves talajt. Ha van rá lehetőségünk, akkor érdemes a talajt melegíteni, ez ideális a növény számára.

A palántát csak akkor ültessük ki a kertbe, ha már véget ért a fagyos időszak és a talaj legalább 10-15 fokos. A növényeket kb. 40cm-re helyezzük el egymástól, és ültessük napos helyre, ahol sok napfény éri (de ne egész nap tűzze, délután kapjon egy kis árnyékot is). A talaj legyen laza, és ha lehet, homokot is szórjunk rá.

Amint a növény megerősödött és szépen növekszik, a földjére tegyünk talajtakarást, ami nedvesen tartja a földet, lent tartja a gyökereket és megakadályozza, hogy gyomok nőjenek a stevia körül. A növényt rendszeresen öntözzük ám kevés vízzel – a föld legyen folyamatosan nedves (de ne áztassuk el!). Heti 2-3 alkalommal locsoljuk a növényt.

4 héttel az ültetés után csipkedjük le a növény felső leveleit. Így a stevia nem nő túl magasra, inkább bokrosodni fog. A magas növény könnyen eldőlhet vagy eltörheti a szél.

Ne kezeljük a növényt magas nitrogén tartalmú műtrágyával, ugyanis ez csökkenti a növény édes ízét. A bór tartalmú trágya viszont segíti a növény steviol glükozid (édes kémiai anyag) tartalmának termelődését.

Ha a steviát a lakásban szeretnénk termeszteni, akkor a növényeket egy kb. 30cm-es cserépbe ültessük, hogy legyen tere bokrosodni. Figyeljünk arra, hogy a cserépben a növény gyorsabban kiszárad mint a kertben, ezért jobban oda kell figyelni a rendszeres és egyenletes öntözésre.

A rovarok általában nem szeretik a steviát az édes levelei miatt. A kertbe ültetett palánta a nyulakat illetve az őzeket vonzhatja.

A növény általában egészséges, és csak "felnőtt" korában támadhatják meg két gombaféle (septoria steviae és sclerotinia sclerotiorum), közvetlenül aratás előtt. Ez ellen természetes módon lehet védekezni, illetve ha a gombásodás bármely tünetét észleljük a növény szárának alsó részén, akkor azonnal arassuk le.

Mikor arassuk le a leveleket?

A stevia levelei közvetlenül virágzás előtt a legédesebbek. Amennyiben le szeretnénk aratni a leveleket, akkor ezt a virágok kinyílása előtt meg kell tegyük – utána a levelek szinte azonnal elvesztik az erős édes ízüket. Amint látjuk a rügyeket, arassuk le a növényt úgy, hogy a föld szintjével egy magasságban elvágjuk a növény szárát. Ha lehet, az aratást kora reggel végezzük.

A növény levelei feldarabolva édesebbek mint egészben, mert így tudnak felszabadulni a benne található steviol glükozidok (édes kémiai anyagok). A legédesebb kivonatot viszont szárítással és darálással érhetjük el. Azért, hogy a legjobb ízt nyerjük, a levágott növényeket több módon lehet szárítani. Az egyik, hogy kitesszük a napra és kb. 12 órán át szárítjuk. A másik, hogy 40° fok körüli aszalóba tesszük, a harmadik pedig, hogy néhány napra fejjel lefelé lógatjuk egy meleg és jól szellőző helyiségben. Minél gyorsabban szárad a növény, annál kevésbé veszíti el az édes ízét. Ha a növények kiszáradtak, húzzuk le róla a száraz leveleket és tegyük bele egy dobozba vagy üvegbe, vagy pedig őröljük le őket (kávéőrlővel). Fogyasszuk mint természetes kalóriamentes édesítőszert - cukor helyett. :)

Rovarűző hatás

Érdemes stevia gyógynövényt ültetni a kertbe. Annak ellenére, hogy nem mérgező, a növény intenzív édes íze elűzi a tetveket és a rovarokat. Még a szöcskék sem fogyasztják.

Ha a kertbe több helyre steviát ültetünk, sokkal kevesebb kártékony rovar fogja megtámadni a termesztett zöldségeket.

Kapcsolódó termékek:

Kapcsolódó cikkek: