Az ezüstkolloid felhasználása korántsem új keletű dolog, hiszen már az ókori görögök és rómaiak is kihasználták az ezüst baktériumellenes hatásait. Ennek egyik példája, hogy az ókori népek úgy „tartósították” a tejet, hogy ezüstpénzt dobtak bele, mivel így később savanyodott meg. Sok-sok évszázadon keresztül pedig ezüst darabot tettek a borral teli bőrtarisznyákba, hiszen azt tapasztalták, hogy ennek hatására az ital tovább megőrzi kitűnő minőségét.

Tehát valószínűleg az ezüstkolloid a második legrégebb óta használt természetes fertőtlenítő anyag a propolisz után. Ráadásul az ezüstkolloid volt az egyetlen antibiotikum a gyógyászatban egészen az 1930-as évekig.

Nem véletlenül tartják sokan az ezüstkolloidot a világ leghatékonyabb és legtermészetesebb antibiotikumának. Napjainkban pedig már számtalan tudományos bizonyíték is elérhető ennek igazolására, ezek közül a legmeggyőzőbbek talán a Science Digest 1978. évi 3. számában ismertetett kutatási eredmények, amelyekből kiderül, hogy az ezüstkolloid mintegy 650 féle kórokozót képes elpusztítani, ráadásul már pár perc alatt megkezdi ezt az áldásos tevékenységét.

Rettegjetek kórokozók!

Az ezüstkolloid elképesztően széles spektrumú kórokozó-ellenes hatással rendelkezik, hiszen több száz fajta baktérium, vírus, gomba, parazita és egyéb káros mikroorganizmus ellen képes fellépni. Ez igazán lenyűgöző eredmény, főként, ha arra gondolunk, hogy egy szintetikus antibiotikum még a legjobb esetben is csupán 6 féle baktérium ellen tud hatékony lenni.

Az ezüstkolloid viszont azon túlmenően, hogy elbánik szinte valamennyi típusú kórozóval, egyáltalán nem károsítja a bélflórában élő hasznos baktériumokat, mivel a vékonybélben szívódik fel. Ráadásul az ezüstkolloid kivételes tulajdonsága még az is, hogy a különféle kórokozók nem képesek rá rezisztenssé válni, úgy, mint ahogyan az előfordulhat a mesterséges antibiotikumok esetében.

Hogyan fejti ki hatásait az ezüstkolloid a szervezetben?

Kolloidnak nevezzük, ha egy anyag rendkívül kisméretű részecskéi egy másik közegben lebegnek. A kolloid részecskék átmérője 0,01-0,001 mikron közötti, ezért állandó közegben sem oldódnak fel, hanem lebegő állapotban maradnak.

A kolloid állapot sok helyen megtalálható a természetben, többek között számtalan emberi testnedv - például a nyiroknedv - is kolloid állapotú. A kolloidokat az emberi szervezet rendkívül hatékonyan képes felszívni, tulajdonképpen jobban tudja őket hasznosítani, mint a táplálékokból származó részecskéket.

Az ezüstkolloid belsőleg stimulálja az immunrendszert, lényegében a szervezet második immunrendszereként működik. Az ezüstkolloid úgy pusztítja el a fertőzéseket kiváltó vírusokat, baktériumokat és gombákat, hogy meggátolja az egysejtű kórokozók anyagcseréjét biztosító enzimek működését. Ennek hatására a kórokozók oxigén-anyagcseréje károsodik, ezért néhány percen belül elpusztulnak, majd a kiválasztási folyamat egyszerűen eltávolítja őket a szervezetünkből.

Továbbá akadályozza a vírusok szaporodását a vírusok fehérjeburkának károsítása által, illetve elősegíti a paraziták kiürülését is a testünkből. Lényeges az is, hogy a mesterséges antibiotikumokkal szemben az ezüstkolloid nem károsítja a szövetsejt enzimeket, csak az egysejtű kórokozókat pusztítja el.

Milyen esetekben képes segíteni az ezüstkolloid?

Az ezüstkolloid voltaképpen valamennyi testfelszínen, illetve a test belsejében található fertőzés és gyulladás esetén hasznunkra válhat. Az ezüstkolloid hatékony segítséget nyújthat torokgyulladás, szájnyálkahártya gyulladás, nyelvgyulladás, fogszuvasodás, ínyproblémák, orrüregi és légzőszervi fertőzések, fül- és szemgyulladás, kötőhártya-gyulladás, influenza, tüdőgyulladás, gyomorfekély, bélpanaszok, szemölcs, illetve Candida-fertőzés esetén is.

Az ezüstkolloid antibakteriális hatásának köszönhetően nagyszerűen felhasználható akár természetes dezodorként is, de rendszeres alkalmazásával megelőzhető például a köröm, a láb, a körömágy, a hónalj, a fül, a hüvely és más testrészek gombás fertőzése is. A hajas fejbőrbe masszírozva pedig egyaránt képes leküzdeni a korpásodást és a viszketést is.

Az ezüstkolloid nagyszerű természetes támogatást képes nyújtani bőrünk egészségének és szépségének megőrzéséhez is, mivel a kórokozók likvidálásával elősegíti a sérült bőrfelület, a sebek, az égési sérülések szebb és gyorsabb gyógyulását, ahogyan ekcéma, pikkelysömör esetén is hozzájárul a bőrszövetek regenerációjához, a sebgyógyuláshoz erős fertőtlenítő és csíraölő hatásával.

A jó minőségű ezüstkolloid használata teljesen biztonságos és fájdalommentes, így még az olyan érzékeny területeken is bátran alkalmazható, mint a szem.

Kapcsolódó termékek:

Kapcsolódó cikkek: