A D-vitamin, vagyis a kalciferol egy olyan zsírban oldódó vitamin, ami igazából 3 vitamint is takar, mivel létezik D1-, D2- és D3-vitamin is, melyek közül szervezetünk a D3-vitamint képes a leghatékonyabban felhasználni. A D-vitamin egy olyan vitamin, ami valójában nem is igazi vitamin, hanem egy hormon, vagyis a szteroid hormonok csoportjába sorolható aktív vitamin és hormon, ami támogatja az aktív D-hormon képződését. A D-vitamin hormonszerű hatást fejt ki a szervezet szinte minden szövetében, így például hatást gyakorol a pajzsmirigy, a hasnyálmirigy vagy a petefészkek működésére is.

A D-vitamin az utóbbi években ismét a kutatások középpontjába került, és azt is megállapították, hogy az emberek körülbelül 90%-a D-vitamin hiányos, ami rendkívül nagy probléma. Ugyanis a D-vitamin hiánya rengeteg féle módon képes rontani az általános egészségi állapotot, és a civilizációs betegségek legnagyobb része már azzal is megelőzhetővé válna, ha a szervezetben normalizálódna a D-vitamin szintje.

Manapság számtalan kutatási eredmény világít rá arra, hogy a D-vitamin hiányos állapot a leggyakrabban előforduló betegségek egyik legfontosabb kockázati tényezője. Az emberi szervezetben található mintegy 30 ezer gén közül a D-vitamin körülbelül 3000 működésére van jelentős hatással, illetve szinte minden szervrendszerben kimutatták a D-vitamin receptorát. Az is rendkívül beszédes, hogy körülbelül 2500 laboratóriumi kísérlet és több mint 200 epidemiológiai tanulmány bizonyítja, hogy szoros kapcsolat figyelhető meg az alacsony D3-vitamin szint és a daganatos megbetegedések között.

Kutatások eredményei alapján elmondható, hogy a szervezet normál D-vitamin szintjével akár évekkel meghosszabbítható az élettartam. A D-vitamin a teljes szervezet működésére hatást fejt ki, valamint elképesztően fontos szerepe van a gyulladások csökkentésében, illetve a degeneratív és krónikus betegségek megelőzésében.

Talán már ezek alapján is érthető, hogy a tudományos szakemberek és orvosok közül egyre többen vannak azon a véleményen, hogy az egyik legfontosabb dolog, amit megtehetünk egészségünk megőrzése, illetve visszaszerzése érdekében, hogy normalizáljuk a D3-vitamin szintjét a testünkben.

A D-vitamin hiánya tehát népbetegségnek számít, és különösen érintettek a túlsúlyosok, az idősebbek és a májproblémákkal küzdők. A szívrohamon átesettek döntő többségénél is alacsony D-vitamin szintet mértek. Egyébként a D-vitamin hiányának általában igen enyhék a tünetei, ráadásul ezek is lappanghatnak akár évekig, sőt évtizedekig is.

Melyek a D-vitamin legfontosabb hatásai?

  • Jelentősen hozzájárulhat az immunválaszok javításához, csökkenteni képes a vírusos és más fertőzéses betegségek kialakulásának kockázatát.
  • Komoly gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, enyhíteni tudja az autoimmun betegségek tüneteit, segíthet az immunrendszeri rendellenességek megelőzésében.
  • Csökkentheti a fáradékonyságot, a kimerültséget, fellép a tavaszi fáradtság ellen.
  • Támogatja az idegrendszer működését.
  • Hozzájárulhat a depressziós és szorongásos tünetek enyhítéséhez, képes javítani a hangulatot.
  • Túlsúlyosok esetén csökkentheti a testsúlyt, kalciummal együtt fogyasztva pedig az étvágyat is.
  • Enyhíteni képes a krónikus hát- és derékfájást, valamint a kisugárzó csontfájdalmakat.
  • Javítani képes a tüdő működését.
  • Hozzájárul a hormonális egyensúlyhoz a szervezetben.
  • Hatással van az izmok erejére.
  • Hozzájárul a szívbetegségek és a magas vérnyomás kockázatának csökkentéséhez.
  • Támogatja a bőr egészségét és szépségét, felléphet bizonyos bőrbetegségek ellen, mint az ekcéma és a pikkelysömör.

Mennyi D-vitaminra van szükségünk?

A napi ajánlott D-vitamin bevitelt több tényező is befolyásolja, mint a testtömeg, az életkor, az éghajlat, az etnikum, a napfényes órák száma vagy akár az aktuális öltözetünk. A hazai orvostársadalom jelenlegi ajánlása alapján naponta 1500-2000 Nemzetközi Egység D-vitamin bevitele szükséges egy egészséges felnőtt ember számára. Ez a mennyiség természetesen növekedhet, amennyiben valaki például túlsúlyos vagy valamilyen egészségügyi problémával küzd. Jelenleg a szakmai ajánlások szerint maximum napi 4000 NE D-vitamin bevitele javasolt, tehát ekkora mennyiséget bárki biztonsággal fogyaszthat hosszabb távon is.

Melyek lehetnek a D-vitamin hiányának jellegzetes tünetei?

  • Az immunrendszer gyengülése
  • Autoimmun betegségek
  • Tumoros elváltozások (emlő, vastagbél)
  • Csontritkulás
  • Krónikus fáradtság, alvászavar
  • Depresszió, hangulatingadozások
  • Inzulinrezisztencia, cukorbetegség
  • Gyulladásokkal járó betegségek
  • Reuma
  • Elhízás
  • Hormonális problémák, meddőség
  • Bőrbetegségek

A D-vitamin hiánya az immunitás gyengülését okozhatja, ezért gyakrabban alakulhatnak ki fertőző, vírusos, bakteriális betegségek. Emellett nagyobb lehet a kockázata az autoimmun betegségek kialakulásának is. A D-vitamin hiánya felboríthatja a bélflóra bakteriális egyensúlyát, ugyanis csökkenti a B-vitamin termelést a belekben, ami negatív hatással van az immunrendszer ellenálló képességére, illetve gyulladásos állapotot okozhat, ami összefüggésbe hozható az autoimmun betegségekkel.

A D-vitamin alacsony szintje hatást fejt ki valamennyi vérsejtre, mivel találhatóak D-hormon receptorok a vörös- és a fehérvérsejteken is. Amennyiben a fehérvérsejtek nem jutnak elegendő D-vitaminhoz, akkor összezavarodnak és a saját szerveztünk ellen fordulnak. Ezért bármilyen autoimmun betegség összefüggésbe hozható a D-vitamin hiányával. Számos tanulmány igazolja, hogy a megfelelő D-vitamin bevitel hozzájárulhat az autoimmun megbetegedések kockázatának csökkentéséhez, illetve a már fennálló betegség esetén képes enyhíteni a tüneteket.

A D-vitamin hiányának egyértelműen káros hatása van az idegrendszerre is, mivel a D-vitamin hozzájárul az adrenalin és a noradrenalin szint szabályozásához, illetve a dopamin termeléséhez az agyban, valamint megakadályozza a szerotonin kiürülését. Így amennyiben nincs elegendő D-vitamin a szervezetben, akkor könnyebben kialakulhatnak depressziós, szorongásos tünetek is. A D-vitamin hiánya okozza a tavaszi fáradtságot is, így a téli évszakokban fogyasztott D-vitaminnal megelőzhető vagy legalábbis enyhíthető ez a probléma.

A D-vitamin hiánya fontos szerepet tölt be a demencia vagy Alzheimer kór kialakulásában is, mivel D-vitamin receptorok találhatóak a központi idegrendszerben és a hippokampuszban is, mely fontos szerepet játszik az emlékezőképességben és a térbeli tájékozódásban.

A D-vitaminról közismert, hogy nélkülözhetetlen az egészséges csontozathoz és fogazathoz, ezért a D-vitamin hiánya kapcsolatba hozható a csontritkulással és a csontfájdalmakkal is. A súlyosabb D-vitamin hiány tünetei közül talán az egyik legismertebb az angolkór, ami főként a fejlődő országokban élő gyermekek esetén előforduló csontbetegség.

Természetesen a D-vitamin hiánya káros hatást fejt ki a szív- és érrendszerre is. Tanulmányokban igazolták, hogy alacsony D3-vitamin szint esetén nagyobb lesz a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kialakulásának kockázata. A D-vitamin közvetlenül járulhat hozzá a szívelégtelenség kialakulásához, illetve annak súlyosbodásához. A D-vitamin elősegíti a felesleges triglicerid és koleszterin vérből való eltávolítását, védelmet biztosíthat az erek számára, képes lehet csökkenteni a gyulladásokat és más szív-és érrendszeri rendellenességeket.

A D-vitamin hiánya hozzájárulhat a túlsúly kialakulásához, míg a megfelelő D-vitamin ellátottság súlycsökkenést eredményezhet. Azonban a túlsúlyos felnőtteknek akár 2-3-szor több D-vitaminra is szükségük lehet, mivel elhízás esetén alacsony a D-vitamin szintje a szervezetben. Ennek az az oka, hogy a D-vitamin zsírban van tárolva, tehát túlsúlyos személyek esetén a D-vitamin kisebb része kering a vérben, ahol a szervezet számára felhasználható. Viszont amikor az elhízott emberek fogynak, akkor emelkedik a D-vitamin vérszintje.

A D-vitamin hiánya szerepet játszhat az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában is. Ugyanis D-vitamin receptorok vannak a hasnyálmirigyben található Langerhans-szigeteken, ami felelős az inzulin termeléséért. A D-vitamin-hiány jelentősen növelheti az 1-es típusú diabetes mellitus kockázatát magzatkorban, illetve csecsemő- és kisgyermekkorban.

Felnőtteknél a D-vitamin hiánya fokozza az inzulinrezisztencia és a II. típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Ha a szervezet D-vitamin hiányos, akkor a D-vitamin pótlása javítja a hasnyálmirigy béta-sejt funkcióit.

Rendkívül fontos tisztában lenni azzal a ténnyel is, hogy a D-vitamin hiánya az emlő- és vastagbéldaganatok kialakulása és progressziója szempontjából igazoltan rizikófaktor. Arra is egyre több bizonyíték lát napvilágot, hogy szoros kapcsolat lehet a D-vitamin alacsony szintje és a petefészek-, prosztata-, nyelőcső- és nyirokrendszeri daganatok fokozott kockázata között. A D-vitamin megfelelő szintjének biztosítása a szervezetben egy roppant lényeges rákprevenciós cselekedet, mivel ezáltal támogathatjuk, hogy a szervezet saját immunrendszere legyen képes leküzdeni a daganatos betegségeket.

Válogatás D-vitamin készítményeink közül

A Vitaking D-2000 vitamin gélkapszula 2000 NE D-vitamint tartalmaz, így segít felvenni a kesztyűt a különféle fertőzéseket kiváltó kórokozókkal. A készítményben 90 db kapszula található, így akár 3 hónapra elegendő mennyiséget tartalmaz.

A Natur Tanya® OLIVA K2+D3 vitamin kapszula világszabadalommal védett vitaMK7® K2-vitamint tartalmaz. A készítményben extra szűz olívaolajban oldott K-vitamin mátrix és esszenciális D3-vitamin található a szervezet számára kitűnően hasznosítható formában. A D3- és a K2-vitamin szinergiában állnak egymással, tehát jelentősen támogatják egymás biohasznosulását és élettani hatásait. Vagyis a D3-vitamin nem képes optimálisan működni K2-vitamin nélkül, valamint a K2-vitamin kedvező élettani hatásai sem tudnak érvényesülni D3-vitamin nélkül. A D3- és a K2-vitamin együtt kulcsfontosságú szerepet töltenek be az érelmeszesedés elleni küzdelemben, védelmet biztosítanak a szív számára, illetve növelik a csontsűrűséget is.

A Dr. Chen Oliva D3 Forte magas hatóanyag-tartalmú, kapszulánként 4000 NE D3-vitamint tartalmaz, amely extraszűz olívaolajban oldva kerül a készítménybe, így szervezetünk kitűnően tudja hasznosítani. A termékben 60 napi adag található.

A Natur Tanya Vegán D3-vitamin csepp rénszarvaszuzmóból olíva és MCT olajban készítmény nagyszerű alternatívát kínál az iparilag előállított, szintézis útján készült D3-vitaminokkal szemben. Tehát ez a termék tökéletes választás nem csupán vegánok számára, hanem mindenkinek, aki a lehető legtermészetesebb D3-vitamint szeretné fogyasztani. A D3-vitamint természetes eljárással, oldószerek használata nélkül vonják ki rénszarvaszuzmóból, utána pedig olíva- és kókusz MCT olajjal keverik el a magasabb biohasznosulás érdekében. A rénszarvaszuzmó az egyik legfontosabb tápláléka a rénszarvasnak, és egyben a leggazdagabb növényi eredetű D3-vitamin forrás is. A készítmény nagy dózisú, vegán, laktóz- és gluténmentes, íztelen, és már 3 éves kortól adható a gyermekek számára.

A Naturland Prémium C-vitamin 1000mg + D3-vitamin 4000NE tabletta a benne található C-vitaminnal még hatékonyabban képes támogatni az immunrendszer működését.

A Natur Tanya Szerves C+D C-vitamin 1000mg + D-vitamin 2000NE tabletta a nagy dózisú D-vitamin mellett tartalmaz 1000mg C-vitamint is, hogy még hatékonyabban támogassa az immunrendszert és a teljes szervezet egészségét. A készítmény hozzájárulhat többek között   a védekezőképesség fokozásához, a fáradtság leküzdéséhez, a stressz csökkentéséhez, illetve a bőr egészségéhez és szépségéhez is.

Az 1x1 Vitamin D3-vitamin 4000NE Forte rágótabletta egy lime ízű étrend-kiegészítő édesítőszerrel, mely a jelenleg maximálisan ajánlott, 4000 NE D3-vitamint tartalmazza. A készítményben 100 napra elegendő adag található, ezért nagyon gazdaságos kiszerelésű.

A Natur Tanya Szerves D3-vitamin 4000NE, E-vitaminnal kapszulában a D3-vitamin minőségére az antioxidáns E-vitamin vigyáz. A magas dózisú D-vitamint növényi kapszulatokba zárták, ezért azok számára is biztonságosan fogyasztható, akik érzékenyek a laktóz, glutén, tojás vagy szójaolaj összetevőkre, illetve akik kerülik az állati eredetű zselatint.

Az Eurovit D-vitamin magas hatóanyag tartalmú készítmény. Már napi 1 tabletta biztosítja a 2000 nemzetközi egységnyi D-vitamin bevitelt. A termékben 60 darab tabletta található.

A Natur Tanya Oliva D3-vitamin 4000NE lágyzselatin kapszula természetes, extra szűz olívaolajban oldott, nagy dózisú, 4000 NE Quali®-D aktív D3-vitamint tartalmaz a szervezet számára hasznosítható formában. Ez az aktív D3-vitamin minőségi alapanyagból, megbízható, fenntartható és nyomon követhető gyártásból származik. A készítményben található olívaolaj fokozza a D3-vitamin felszívódását és élettani hatásait. A D3-vitamin az olívaolajban található Omega-3 zsírsavakkal együtt még hatékonyabban képes erősíteni az immunrendszert, illetve sikeresebben léphet fel a szívbetegségekkel szemben.

Kapcsolódó termékek:

Kapcsolódó cikkek: