A gyógygombák több száz természetes, aktív hatóanyagot tartalmaznak, amelyek nem csak a szervezet egy-egy szervére hatnak, hanem működésének teljes egészére.
Ganoderma, Reishi, Pecsétviaszgomba
A ganodermát (más nevén pecsétviaszgombát, reishit) úgy emlegetik, mint „a halhatatlanság gombáját”, a „spirituális erőt”, „a tízezer éves gombát”. Kínában és Japánban a ganoderma kivonatait már régóta gyógyszerként is forgalmazzák, a tengerentúlon pedig szerepel a szigorú elbírálású Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hivatalok engedélyezett listáján.
A ganoderma az egyik legsokoldalúbb, legtöbb területen felhasznált gyógygomba. Kúraszerűen alkalmazzák a leromlott egészségi állapot és az immunrendszer működésének javítására, kiemelt szerepe van a máj, a gyomor, a bélrendszer, a légzőszervek és a hasnyálmirigy megbetegedéseinek kiegészítő kezelésében, továbbá a rosszindulatú daganatok gyógyításában, illetve a kemoterápia mellékhatásainak enyhítésében.
Maitake, Bokrosgomba
A bokrosgomba, japán nevén maitake, vagyis a „táncoló” gomba a szóbeszéd szerint arról kapta a nevét, hogy aki ilyen gombát talált, örömében rögtön táncra perdült. A gyógygombák között ma is különleges helyet foglal el kivételes tápanyagtartalma és az egészségre gyakorolt rendkívül kedvező hatásai miatt.
A gyógygombák mindegyikére jellemző, hogy gyógyászatilag aktív poliszacharidokat tartalmaznak, amelyek jelentős mértékben aktivizálják az immunrendszert, ezért szinte minden betegségnél segítik a szervezetet az ellenálló képesség növelésével és a védekező rendszer megerősítésével. A bokrosgomba az immunrendszer erősítése mellett olyan hatóanyagokat is tartalmaz, amelyek jótékony hatást fejtenek ki a vércukorszintre, a vérnyomásra, felveszik a harcot a csontritkulás ellen, méregtelenítik a májat, és segítenek a tumorok kialakulásának megelőzésében, illetve a daganatos betegségek kezelésében.
A bokrosgombának magas a protein- és lektintartalma, sok nukleotidot és guaninsavat tartalmaz. Olyan hasznos telítetlen zsírsavakban gazdag, mint a linolénsav, elaidinsav, einsav, lecitin és foszfinsav. Található benne ergoszterin, amely a D-vitamin előanyaga, rengeteg B-vitamin is, rost, aminosav és nélkülözhetetlen ásványi anyagok, többek között kalcium, kálium és magnézium.
Shiitake gyógygomba
A shiitake gomba a csiperke után a második leggyakrabban fogyasztott gomba a világon. Kínában és Japánban már régóta nem csupán étkezési célra termesztik, hanem rendkívüli egészségvédő, gyógyító hatása miatt is.
A shiitake gomba könnyen beilleszthető az egészséges táplálkozásba. Finom, fokhagymára emlékeztető az íze, alacsony a kalóriaértéke (100 gramm friss gombában mindössze 34 kalória található), és szinte nem is tartalmaz zsírt. Fontos rost- és fehérjeforrás, több létfontosságú, természetes aminosav található benne, mint például a húsokban. Rengeteg vitamint, elsősorban A-, B-, C-, E- és D-vitamint tartalmaz, ásványianyag-tartalma kiemelkedő! A kalcium, magnézium, vas, kálium, mangán, foszfor, réz és cink mellett szelén és niacin is kimutatható benne.
Brazil csiperkegomba
A csiperkegomba nem véletlenül kapta a superfood, vagyis a szuperélelmiszer címet. Olyan élelmiszernek minősítették, amelyben különlegesen magas koncentrációban vannak jelen az emberi szervezet egészséges működéséhez szükséges tápanyagok, vitaminok, mikroelemek. A csiperkegomba teljes értékű aminosavakat, ásványi sókat és rostokat tartalmaz, kimagasló a B- és D-vitamin-tartalma.
A gyógyhatású gombatermékek azonban elsősorban nem a gazdag tápanyag-összetételük miatt váltak annyira keresetté, hanem mert a vitaminok, ásványi anyagok és fehérjék mellett olyan extra vegyületek is kivonhatók belőlük, amelyek immunerősítő, antioxidáns, gyulladáscsökkentő, baktérium-, gomba- és vírusölő, továbbá tumorok képződését gátló hatásokkal rendelkeznek.
A brazil csiperkegomba a gyógygombák között a legmagasabb koncentrációban tartalmaz úgynevezett béta-glukán poliszacharidot, ezért az egyik leghatékonyabb természetes immunerősítő. Számos baktériumos és vírusos betegségben kiemelten segíti a gyors gyógyulást, a fertőzések leküzdését, adagolását kiegészítő kezelésként alkalmazzák egyes rákbetegségek és például diabétesz esetén is.
Kínai hernyógomba
A kínai hernyógombát a leghatásosabb gyógygombának tartják az energiaszint és az általános életminőség javítására. A gyógyászat terén ezért számos betegség kezelésénél alkalmazzák, de betegségmegelőző hatása is kiemelkedő. Természetes antibiotikumként működik, meggátolja a káros baktériumok szaporodását, illetve el is pusztítja azokat. Fogyasztása nem jár semmilyen kellemetlen mellékhatással, sőt a betegségek kezelése közben megóvja az ép bélflórát.
A kínai hernyógomba természetes formában tartalmaz vitaminokat, szénhidrátokat, fehérjéket, ásványi anyagokat és zsírokat. Főbb hatóanyagai a kis és nagy molekulasúlyú poliszacharidok, peptidek, poliaminok és esszenciálsi aminosavak. Telített és telítetlen zsírsavakat egyaránt tartalmaz, például palmitinsavat, sztearinsavat, linol- és olajsavat. Rengeteg B-vitamin, illetve K- és E-vitamin található benne, fontosabb ásványi anyagai, nyomelemei és vegyületei között megtalálható a kálium, nátrium, magnézium, vas, kalcium, mangán, réz, cink, alumínium, szelén, szilícium, stroncium, gallium, cirkónium, foszfor.
Gyapjas tintagomba
A gyapjas tintagombát 2009-ben az év gombájának választották. Hogy mivel érdemelte ki ezt a címet? Rendkívül laktató és egészségügyi szempontból értékes tápanyag-tartalmával, továbbá azokkal a kivételes gyógyhatású összetevőivel, amelyek bizonyítottan hatékonyak egyes betegségek megelőzésében és kezelésében, illetve általában az emberi szervezet egészére gyakorolt pozitív hatásukkal.
A gyapjas tintagomba húszféle aminosavat tartalmaz, köztük kilenc olyan esszenciális aminosavat, ami létfontosságú az emberi szervezet számára, de mivel nem képes előállítani, csak külső forrásból tudja pótolni. Ezek az aminosavak a hisztidin, a leucin, az izoleucin, a lizin, a metionin, a fenilalanin, a treonin, a triptofán és a valin. A gomba magas rosttartalmával is kiemelkedik: egyedenként akár a 49%-ot is elérheti, zsírtartalma pedig ideálisan alacsony, mindössze 1-5% közötti. Értékes gyógyhatású szénhidrátok nyerhetők ki a termőtestéből, ehhez párosul kimagasló káliumtartalma, és rengeteg magnéziumot, kalciumot is tartalmaz. Ez a gomba a nátrium, a vas, a mangán, a cink és a réz kiváló felszívódású, magas arányban hasznosuló, természetes forrása. A vitaminok közül elsősorban C-vitamin, B1 és B2 vitamin található benne jelentős mennyiségben.
Júdásfüle gyógygomba
A júdásfüle gomba Dél-Ázsiából származik, ahol több mint háromezer éve termesztik gyógyhatása miatt. Étkezési gombaként is igen közkedvelt, de a népgyógyászat már régóta használja gyulladások csökkentésére, a szem megbetegedéseire, és különleges hatóanyagait a daganatos betegségek kezelésénél is eredményesen alkalmazzák.
A júdásfüle gombában rengeteg B-vitamin, kálium és kalcium található, emellett nátrium, magnézium, foszfor és szilícium. Magas a fehérjetartalma, értékes zsírokat, ballasztanyagokat tartalmaz. Különböző aktív cukorszármazékai immunstimuláló és betegségmegelőző hatással vannak az emberi szervezetre.
A gomba étkezési szempontból is rendkívül értékes, mert számtalan hasznos tulajdonsággal rendelkezik. Kalóriaszegény, hamar teltségérzetet kelt, nem emeli meg a vércukorszintet, így a cukorbetegek étrendjébe is könnyen beilleszthető. Rostanyagokban gazdag, segíti a vastagbél-problémák kialakulásának megelőzését, és anyagcsere-zavarok esetén is fogyasztható, különösen ajánlott köszvénytől, reumától szenvedők számára.
Süngomba
A süngombáról már a régi időkben is azt terjesztették, hogy aki rendszeresen fogyasztja, annak acélidegei és kiváló memóriája lesz, akár egy oroszlánnak. Oroszlánysörény gombának, illetve fehéres, gumószerű megjelenése miatt cseppkőgombának is hívják. Gyógyászati célokra különleges hatóanyagai teszik alkalmassá, amelyek a betegségek megelőzésében és kezelésében, továbbá a szövődmények kialakulásának elkerülésében is jelentős szerepet játszanak.
Kapcsolódó termékek:
- BioCo Cordyceps 400 - Hernyógomba kivonat tabletta - 90db - ára: 3 990 Ft
- BioCo Gomba komplex tabletta - 80db - ára: 4 700 Ft
- BioCo Pecsétviasz gomba kivonat tabletta - 60db - ára: 3 240 Ft
- Dr. Chen fafül gomba - 70g - ára: 1 390 Ft
- Dr. Chen ganoderma kapszula - 60db - ára: 2 700 Ft
- Dr. Chen ganoderma gomba szelet - 30g - ára: 2 190 Ft
- Dr. Chen Immungold - Kínai hernyógomba - Cordyceps és Pecsétviaszgomba - Ganoderma kapszula - 40db - ára: 3 020 Ft
- Dr. Chen Immungold Ganoderma-Shiitake-Astragalus ampulla - 10x10ml - ára: 1 920 Ft
- Dr. Chen Keleti gomba kurkumával kapszula - 60db - ára: 2 720 Ft
- Dr. Chen Shiitake gomba - 70g - ára: 1 500 Ft
- Dr. Chen Shiitake instant ganoderma tea - 20db - ára: 1 550 Ft
- Fogarasi Ganoderma őrlemény - 10g - ára: 4 130 Ft
- Myco Crystal Bokrosgomba - Maitake gyógygomba - 100db kapszula - ára: 7 200 Ft
- Myco Crystal Bokrosgomba - Maitake gyógygomba - 250 db kapszula - ára: 11 600 Ft
- Myco Crystal Brazil csiperkegomba kapszula - 250 db - ára: 12 400 Ft
- Myco Crystal Brazil csiperkegomba kapszula - 100db - ára: 7 350 Ft
- Myco Crystal Gyapjas tintagomba kapszula - 250 db - ára: 12 100 Ft
- Myco Crystal Gyapjas tintagomba kapszula - 100db - ára: 7 800 Ft
- Myco Crystal Júdásfülegomba kapszula - 100db - ára: 6 900 Ft
- Myco Crystal Júdásfülegomba kapszula - 250 db - ára: 11 600 Ft
- Myco Crystal Kínai hernyógomba - Cordyceps gyógygomba - 250 db kapszula - ára: 21 500 Ft
- Myco Crystal Kínai hernyógomba - Cordyceps gyógygomba - 100 db kapszula - ára: 10 200 Ft
- Myco Crystal Pecsétviaszgomba kapszula - 250db - ára: 14 900 Ft
- Myco Crystal Pecsétviaszgomba (Ganoderma, Reishi) gyógygomba - 100db kapszula - ára: 8 100 Ft
- Myco Crystal Pecsétviaszgomba Forte kapszula - 60db - ára: 9 200 Ft
- Myco Crystal Pecsétviaszgomba Forte szirup - 250ml - ára: 9 600 Ft
- Myco Crystal Shiitake gyógygomba kapszula - 100db - ára: 7 200 Ft
- Myco Crystal Shiitake gyógygomba kapszula - 250db - ára: 11 900 Ft
- Myco Crystal Süngomba kapszula - 250db - ára: 13 400 Ft
- Myco Crystal Süngomba kapszula - 100db - ára: 7 800 Ft
- Natur Tanya Szerves Pecsétviaszgomba - Ganoderma tabletta - 60db - ára: 3 690 Ft
- Natura shiitake gombás szendvicspor - 200g - ára: 790 Ft
- Sanct Bernhard Shiitake gomba kapszula - 180db - ára: 6 160 Ft
- Sun Moon ganoderma kapszula - 60db - ára: 2 390 Ft
- Sun Moon Ganoderma és Cordyceps kínai hernyógomba kapszula - 60 db - ára: 2 350 Ft
- Vita Crystal PVG Pecsétviaszgomba - Ganoderma kapszula - 100 db kapszula - ára: 6 500 Ft
- Vita Crystal PVG Pecsétviaszgomba - Ganoderma kapszula - 250db - ára: 13 800 Ft
Kapcsolódó cikkek:
- Reishi, Ganoderma, Pecsétviaszgomba
- Maitake, bokrosgomba
- Shiitake gyógygomba
- Mik azok a gyógygombák?