A kolosztrum vagyis az előtej a természet egyik legfantasztikusabb immunerősítő anyaga, ami éppen azért termelődik a nőstény emlősökben a szülés után, hogy támogassa az újszülöttek immunrendszerének megerősítését.

A kolosztrumban találhatóak többek között antitestek, immunstimuláló enzimek, fehérjék és növekedési faktorok is, amelyek jelentős mértékben erősítik az immunrendszert, fokozzák a szervezet védekezőképességét.

A kolosztrum voltaképpen a tejelválasztás végterméke, tehát valójában anyatej, ugyanis az anyatej az érett tejjé alakulása közben számos fázison megy keresztül, aminek első állomása a kolosztrum.

A kolosztrum sárgás színű, sűrű, ragacsos állagú anyag, ami a szülést követően rögvest elkezd termelődni, és ezután még kettő napon keresztül képződik. Az újszülöttek első tápláléka tehát a kolosztrum, mely éppen emiatt roppant könnyen megemészthető, így tökéletes tápláléka az újszülötteknek.

Hogyan fokozza védekezőképességünket a szarvasmarha kolosztrum?

A kolosztrumban található összetevők sehol máshol nem fordulnak elő ilyen magas és tökéletesen harmonikus koncentrációban.  A csecsemők úgy jönnek a világra, hogy rendelkeznek egy alapszintű immunvédettséggel, azonban a kérődző emlősállatok kicsinyeinél ez hiányzik. A kolosztrum pedig éppen ezt a hiányt pótolja, tehát az előtej az újszülött borjú immunrendszerének alapja.

A kolosztrum legfontosabb szerepe és feladata az, hogy kellőképpen megerősítse az immunrendszert. Az újszülöttek a kolosztrum fogyasztásának hatására egyre jobban képesek alkalmazkodni a külvilághoz, aminek köszönhetően egyre inkább védettebbek lesznek a különböző fertőzésekkel szemben. Ezt a célt támogatja az is, hogy a kolosztrum hozzájárul a megfelelő bélflóra kialakulásához, a bakteriális egyensúly megőrzéséhez a bélrendszerben.

A kolosztrum lenyűgözően bőséges forrása számtalan biológiailag aktív hatóanyagnak, fellelhetőek benne például létfontosságú vitaminok, enzimek, esszenciális aminosavak, fehérjék, szénhidrátok, illetve különböző antitestek, melyek közül kiemelkednek az immunglobulinok.

A tehéntől származó kolosztrumban biológiailag hasonló felépítésű fehérjék találhatóak, mint az emberi vérben lévő immunanyagok, de 40-szer nagyobb koncentrációban. Ráadásul kutatások során az is bebizonyosodott már, hogy ezek az anyagok képesek felszívódni és hasznosulni az emberi szervezetben is.

A kolosztrumban lévő glikoproteinek és proteáz-inhibitorok elősegítik, hogy a kolosztrum kiemelkedően értékes hatóanyagai ne szenvedjenek károsodást az emésztési folyamat során.

A szarvasmarha kolosztrumról kijelenthető, hogy a világon kizárólag ebben található szájon át bevehető immunglobulin, illetve ez az egyetlen olyan anyag, amellyel egyszerre többfajta, az emberi szervezetben egyébként is megtalálható, immunbiológiailag hasznos fehérjét - interferon, interleukin, laktoferrin stb. – lehet szájon át a szervezetbe juttatni.

A kolosztrum magas immunglobulin tartalma kivételesen hatékonyan képes támogatni a szervezet immunrendszerét. A kolosztrum kiemelkedő hatékonysággal tud fellépni a vírusok ellen, mivel olyan vírusellenes antitestek találhatóak meg benne, amelyek elpusztítják a virális kórokozókat.

A kolosztrum emberi felhasználása egyébként korántsem új dolog, hiszen már 2000 évvel ezelőtt Indiában is alkalmazták a gyógyításban. Európában pedig legkorábban egy 1803-ból származó enciklopédia erősítette meg kedvező hatásait, mely a „természet ősanyaga”-ként ismerte el.

A 2. világháború előtti időkben pedig ha valaki lebetegedett vidéken, akkor azonnal elküldtek valakit a közeli tehenészetekbe, hogy megtudják, van-e frissen ellett tehén, aminek az előtejét megkaphatná a beteg.

Miért érdemes kolosztrumot fogyasztanunk?

Erősebb immunrendszer

Jelentősen fokozza a szervezet védekezőképességét, ezáltal védelmet biztosít egyebek mellett a fertőző betegségek, például az influenza ellen is.

Egészségesebb gyomor

A kolosztrumban található növekedési faktorok hozzájárulnak a sérült, irritált gyomor- és bélnyálkahártya regenerációjához, ezáltal csökkenteni tudja a fájdalomcsillapítók és a nem szteroid gyulladásgátlók mellékhatásait. 

Hatékonyabb bélműködés

Támogatja az egészséges bélflóra kialakítását és megőrzését, hozzájárul a tápanyagok hatékonyabb felszívódásához és hasznosulásához.

Vércukorszint és vérnyomás szabályozása

A kolosztrum támogatja a cukorbetegek vércukorszintjének könnyebb szabályzását, illetve magas vérnyomás esetén is hasonló pozitív hatásokkal rendelkezhet.

 Egészségesebb és szebb bőr

A kolosztrumban található növekedési faktorok elősegítik a bőrsejtek regenerációját, a sebek és fekélyek gyorsabb gyógyulását, de a pikkelysömör kezeléséhez is hozzájárulhatnak.

Kapcsolódó termékek:

Kapcsolódó cikkek: