A vashiány, vérszegénység általában nem egyik napról a másikra alakul ki, hosszú folyamat része, és eleinte nem okoz látványos, súlyos tüneteket, így nem könnyű észrevenni. Azonban vannak olyan tipikus jelek, amelyek idejében figyelmeztethetnek a problémára.
A vas normál értéke 6,0. Minél nagyobb a különbség ettől az értéktől, annál nagyobb mértékű a hiány. A vashiány igen gyakori állapot, sok embert érint, és többnyire két okra vezethető vissza:
- kevés mennyiségű vas fogyasztása, például egyoldalú, helytelen táplálkozás esetén, vegetáriánus étrend követésekor, különféle felszívódási problémák, IBS, reflux, fekély miatti rossz hasznosuláskor, illetve
- fokozott vasigény jelenlétekor, ilyen gyerekeknél a hirtelen növekedés, terhesség alatt pedig a megnövekedett vasszükséglet, vagy a vérvesztéses állapotok, az erős menstruáció, a rendszeres véradás, műtét utáni időszak stb.
A vas esszenciális mikroelem, vagyis a szervezet nem képes az előállítására, ezért külső pótlása elengedhetetlen. A vér hemoglobinjának egyik alkotóeleme, az oxigénnek az egyes sejtekhez történő szállítását támogatja. Az izmok vörös festékanyagának és bizonyos enzimeknek a keletkezéséhez is szükséges. Elősegíti a növekedést, fokozza a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, csökkenti a fáradságot, javítja az összpontosítást.
Fontos megjegyezni, hogy a nők havonta kétszer annyi vasat veszítenek, mint a férfiak, a vashiányban szenvedők 80 százaléka is a nők közül kerül ki, a fokozott a vasszükséglet, a menstruációs vérveszteség, a terhességi, illetve a szoptatási időszak miatt. Az átlagosnál nagyobb vasigényük van még a gyerekeknek, a serdülőknek, a sportolóknak és a művese-kezelteknek is.
Mennyi vasra van szüksége a szervezetnek?
A vas hasznosulása függ a szervezet vasellátottságától: ha kevés a vas a szervezetben, akkor több szívódik fel, ha elegendő a szintje, akkor kevesebb. A vas felszívódásához nélkülözhetetlen a C-vitamin, hiánya a vas felszívódási arányát is csökkenti.
A vas optimális mennyisége felnőttek esetében kb. 10-15 mg/nap, terápiás céllal 25 mg/nap.
A vashiány tünetei
Vas hiányában kevesebb oxigént képes csak szállítani a vér, kimerültség, szédülés léphet fel, romlik az izmok működése és a szellemi teljesítőképesség. A haj is töredezetté válik, berepednek, barázdálttá válnak a körmök. Súlyos esetben a vashiány meddőséghez, várandós anyáknál pedig a magzat fejlődési rendellenességéhez, vetéléshez, magzatelhaláshoz vezethet.
A leggyakoribb tünetek:
- sápadtság, halvány bőr és nyálkahártyák
- berepedések a szájzugban
- száraz, repedezett bőr
- töredezett haj és körmök
- gyomor- és bélrendszeri zavarok (étvágytalanság, nyelési zavar, puffadás, elhúzódó hasmenés vagy székrekedés)
- fáradékonyság, a koordinációs készség csökkenése
- szédülés, fülzúgás
- a koncentrálóképesség csökkenése, tanulási nehézségek
- gyakori, visszatérő fertőzések
A túlzott vasbevitelnek is lehetnek tünetei, ilyenkor csökken a fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség, fokozódik a kórokozó baktériumok szaporodása. A sok vas rontja a réz és a cink hasznosulását, ezért ennek a két mikroelemnek a hiánytünetei jelentkezhetnek.
A vas természetes forrásai
A növények is tartalmaznak vasat, például a spenót és a sóska igen magas arányban, de a növényi táplálékok vasvegyületei rosszul, kis mennyiségben szívódnak fel a szervezetben. A legjobb vasforrások ezért az állati eredetű élelmiszerek, a hús, a máj, a tej és a tojás.
A vasat bőségesen tartalmazó ételek fogyasztása mellett is kialakulhat vashiány, ugyanis a bélrendszerből történő vasfelszívódást ronthatják például a teában és a borban jelenlévő polifenol vegyületek, vagy a gabonákban megtalálható bizonyos savak, illetve a szója és az olajos magvak is.
Napi 10-15 mg vas bevitelére lenne szükség, de felmérések szerint ennél kevesebb az általános fogyasztás, aminek következménye a vashiányos betegek egyre nagyobb száma.
Az élelmiszerek mellett a másik lehetőség a vaspótló készítmények, tabletták, kapszulák, porok rendszeresen fogyasztása. Ezek koncentrált formában tartalmazzák a vasat, a minőségi készítmények igen jó felszívódással és hasznosulással, ráadásként a gyomrot is kímélik, nem tartalmaznak felesleges zsiradékot, a pontos adagolás pedig könnyen követhető, betartható.
Kapcsolódó termékek:
- Celsus Lady Vas csepp - 30ml - ára: 5 150 Ft
- Interherb Vital vas & folsav tabletta - 60 db - ára: 2 010 Ft
- Nutrilab Vas Acerolával - 30db - ára: 2 290 Ft
- Swanson Just One Complete Multi + Vas tabletta - 130db - ára: 5 990 Ft
Kapcsolódó cikkek:
- Melyek a vashiány tünetei, és hogyan pótolható?
- Macskakarom: immunerősítő, antioxidáns, gyulladáscsökkentő
- Gyomorfekélyre, savtúltengésre, zsírégetésre, köhögésre: édesgyökér
- Miért kell probiotikum mellé prebiotikumot is fogyasztani?
- C-vitamin: a legnagyobb mennyiségben szükséges vitamin
- Hogyan segít a króm a fogyásban és cukorbetegségnél?
- Gránátalma, az antioxidáns gyümölcsbomba
- Bőrvédő vitaminok, gyógynövények
- Fahéjjal a cukorbetegség és magas koleszterin ellen
- Acai Berry - erősíti a szívet, javítja a keringést