A szelén nélkülözhetetlen ásványi anyag. Antioxidáns hatású, lassítja az öregedési folyamatokat, részt vesz annak az enzimnek a működésében is, amely védő hatást fejt ki a szervezetbe kerülő mérgező vegyületekkel szemben.
A szelén legfontosabb szerepe antioxidáns tulajdonságából adódik, a káros szabadgyökök megkötésével megerősíti az immunrendszert, védelmet nyújt a kórokozókkal szemben, biztosítja az egészséges sejtműködést. Hozzájárulhat bizonyos kifejlődési esélyének csökkentéséhez, a szív és az érrendszer betegségeinek megelőzéséhez is.
A szelén a szervezetben csekély mennyiségben van jelen, de szinte minden sejtben megtalálható. Nagyrészt a májban, a lépben és a hasnyálmirigyben halmozódik fel. Külső forrásból, az elfogyasztott élelmiszerekből lehet hozzájutni a szükséges mennyiséghez. A férfiaknak különösen fontos odafigyelniük a rendszeres szelénbevitelre, mert nagy része a herékben összpontosul, ezért jelentős mennyiség ürülhet ki belőle.
A szelén élettani hatásai
Lassítja a szövetek öregedését, támogatja az immunrendszer egészséges működését.
A vérrögképződés gátlásával védi a szívet, csökkenti a szívinfarktus és a stroke kockázatát.
Közömbösíti bizonyos rákkeltő anyagok hatását, védelmet nyújthat a kel szemben.
Megelőzheti az időskori látásromlás, a szürke hályog és a macula degeneráció kialakulását.
Fokozza a hasznos, HDL koleszterin arányát a vérben, miközben csökkenti a káros, LDL koleszterin szintjét.
Hozzájárul a hasnyálmirigy és a pajzsmirigy egészséges működéséhez.
Klimax idején enyhítheti a hőhullámokat, a rossz közérzetet.
Lassítja a haj őszülését és korpásodását, biztosítja a bőr, a haj és a körmök szöveteinek rugalmasságát.
Hatékony védelmet nyújthat a herpeszvírus, az ekcéma, az övsömör és a pikkelysömör ellen.
Felelős az egészséges férfispermiumok termelődéséért és a prosztata megfelelő működéséért.
Mikor ajánlott a szelén extra pótlása?
- Infarktus és os megbetegedés kockázatánál. A genetikai hajlam, az öröklődés megnöveli a rizikót, ezért akinek a családjában előfordult szívbetegség, rák vagy stroke, azoknak érdemes odafigyelni a szelén szükséges mennyiségére, folyamatos pótlására.
- Vegetáriánus étrendet követőknek, diétázóknak, fogyókúrázóknak.
- Változókorban lévő nők számára. Enyhíti a menopauzában fellépő hőhullámokat és a rossz közérzetet.
- Férfiaknak, mert a herékben összpontosulva a szelén hamar kiürül a szervezetükből.
- Rendszeresen dohányzóknak.
- Gyomor- és bélrendszeri problémákban szenvedőknek, az elégtelen felszívódás miatt.
- A pajzsmirigy, illetve a hasnyálmirigy megbetegedésénél, rendellenes működésénél.
- 50 éves kor felett mind a szív- és érrendszer védelmére, mint a szem, a látás egészségének megőrzésére.
A szelénhiány tünetei
Az alacsony szelénbevitel jelentős kockázati tényező lehet különféle betegségek és egészségügyi problémák kialakulásában. Tipikus hiánytünetek lehetnek a gyakori, visszatérő fertőzések, az izomgyengeség, az általános fáradtságérzet, a fokozott pigmentáció (anyajegyek, májfoltok gyakori előfordulása), férfiaknál a nemzőképesség csökkenése és a prosztataproblémák kialakulása, nőknél pedig a terméketlenség. A szelén hiánya hozzájárulhat a vérszegénységhez és a pajzsmirigy alulműködéséhez is.
Természetes szelénforrások
A legtöbb szelént a tengeri állatok húsa, a teljes kiőrlésű gabonafélék és a belsőségek, a vese, a máj tartalmaz. Ezek ideálisan magas arányban szívódnak fel a szervezetben. A húsok, a tej, a tojás és a hüvelyesek is kiváló szelénforrások lehetnek, mint ahogyan a dió, a napraforgómag és a rizs is.
Kapcsolódó termékek:
- BioCo Szerves szelén Megapack - 120db - ára: 3 370 Ft
- Flavin7 Flavitamin Szelén kapszula - 60db - ára: 3 100 Ft
- Nutrilab Szelén cinkkel kapszula - 60db - ára: 3 490 Ft
- Pharmekal Szelén tabletta - 100db - ára: 3 790 Ft
- Vitaking Szelén kapszula - 90db - ára: 2 200 Ft
Kapcsolódó cikkek:
- Az agy vitaminja: B8 vitamin (kolin)
- Kisvirágú füzike prosztataproblémákra, a méh és a petefészek fertőzéseire
- Köhögés, torokfájás, láz? Legyen otthon eukaliptuszolaj!
- Plusz védelem az immunrendszernek, a szívnek és az agynak: omega-9 zsírsav
- Omega-6 zsírsav: hiánya és túlzott bevitele is káros lehet
- Természetes immunerősítő és öregedésgátló: a szőlőmag
- Articsóka, a máj és az epe orvossága
- Mi mindenre használható a körömvirág?