A fokhagymát közel 5000 éve rágcsálják az emberek. Először a sumérok és az egyiptomiak vették fel mindennapi étrendjükbe. Különösen az ókori Egyiptom lakói szerették, nem véletlenül volt „büdös ember” a gúnynevük a szomszédos államokban. Fokhagymát találtak Tutanhamon sírkamrájában is, tehát feltételezték, hogy a túlvilágon is szükség lehet e hasznos növényre.

A világ számos helyén varázsszerként használták: az ókori népek a nyakukban viseltek egy gerezd fokhagymát amulettként, mert úgy gondolták, hogy ez megvédi őket a szemmel verés és a betegségek ellen. A középkorban is gyógyító és tisztító erőt tulajdonítottak neki, például a pestisdoktor által viselt madárfejszerű álarc csőrrészébe többek között fokhagymalevelet is tettek (az orvos ezen át lélegezte be a levegőt), de a keresztény világban szellem, ördög és vámpír elűzésére is alkalmazták, több-kevesebb sikerrel.

A hagymagubó alliint és alliináz nevű enzimet tartalmaz. Az alliinből a gerezd sérülése hatására különböző vegyületek képződnek: például allicin, számos szulfid, melyek a fokhagyma jellegzetes szagáért felelősek. Ezen kívül szénhidrátot, fehérjét, fontos ásványi anyagokat, C-vitamint tartalmaz. 

 

Fokhagyma 

 

A fokhagymának, ennek a régóta ismert gyógyhatású fűszernövénynek számos előnyös hatása van szervezetünkre. Miközben javítja a szív és az érrendszer működését, antibiotikus és emésztést elősegítő hatású, továbbá védelmet nyújt a rákkeltő anyagokkal szemben. Normalizálja a szapora szívműködést, oldja a szív koszorúereinek görcsét ennek következtében javul a szívizom vérellátottsága. Fokozza a szív teljesítőképességét.

A modern orvostudomány igazolta érelmeszesedés elleni, emésztést elősegítő, bélfertőtlenítő, bélféregűző, vérnyomást csökkentő, epe- és májműködést elősegítő hatását. Több mint 200-féle biológiailag aktív anyagot, vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat és enzimeket tartalmaz. Biokémiailag a legaktívabb közülük a több mint 70-féle kéntartalmú vegyület. A fokhagyma fő hatóanyaga az erőteljes antibiotikus hatású allicin, amely emésztés közben az allináz enzim hatására keletkezik a növényben lévő allinból.

Az amerikai szívgyógyászok szakmai folyóiratában, az American Heart Journalban publikált tanulmányból tudjuk, hogy a fokhagymakivonat még a szív koszorúereiben is megakadályozza a vérrögképződést. Tapasztalatok szerint az érelmeszesedés megelőzésére és gyógyítására az egyik leghatásosabb szer a fokhagyma. Csökkenti a vérben a káros koleszterin (LDL) szintjét, miközben növeli a ,jó" koleszterin (HDL) arányát, ezzel is akadályozva az érelmeszesedést. Értágító, vérnyomáscsökkentő hatása is bizonyított (metíl-allil-triszulfid). A fokhagyma értágító hatása főleg az agy, a szem és a láb szívtől távol eső, szűkült erein, az úgynevezett perifériás ereken érvényesül. Emiatt jótékony hatású bizonyos típusú fejfájás esetén. A tápcsatorna fertőzéseire, így a hasmenés és a bélhurut kezelésére ugyancsak jó hatással lehet.

 

Fokhagyma

 

Ma már ismeretes, hogy a fokhagyma antibiotikumként is működik például olyan mikroorganizmusokkal szemben, mint a Staphylococcus, az Escherichia, a Proteus és a Pseudomonas. Tudjuk, hogy a fokhagymának parazitaellenes hatása is van, sőt a herpeszvírussal és a Candida albicans nevű gombával szemben is hatékony. Igen jó féregűző hatású, a cérnagiliszta (Enterobius vermicularis) kiűzésében megfelelő kiegészítő gyógyszer.

A legújabb kutatások alapján egyértelművé vált a növény fogyasztásának hatása is van. Az amerikai rákkutatók szakmai folyóiratának, a Journal of the National Cancer Institute-nak a hasábjain olyan tanulmányt publikáltak, amelyből kiderül, hogy azoknál az embereknél, akik több fokhagymát, hagymát vagy az Allium családba tartozó más növényeket fogyasztanak, gyomorrák sokkal kisebb arányban fordul elő, mint az ezeket mellőző személyeknél. Egy másik szaklap, a Carcinogenesis arról írt, hogy a fokhagyma- és a hagymaolaj hatékonynak bizonyult a bőrrák ellen. Ismeretessé vált az is, hogy a fokhagyma fogyasztása csökkenti a előfordulásának valószínűségét.

 

Kinek ajánlott a fokhagymakivonatok szedése?
Egyetlen szóval, mindenkinek, aki meg akarja őrizni testi-szellemi teljesítőképességét, erei rugalmasságát, de különösen azoknak, akiknél megtalálható egy vagy több rizikófaktor.  

• életkor - 40 év felett
• örökletes hajlam érelmeszesedés, infarktus, érszűkület, és betegségre
• magas koleszterinszint
• magas vérnyomás
• dohányzás
• túlsúly

 

Szagtalan fokhagyma kivonatok!
A fokhagymának a népi gyógyászatban évezredek óta megismert előnyös hatását a modern, jobb minőségű készítmények úgy fejtik ki, hogy eközben elkerülhetők a fokhagyma átható szagával járó kellemetlenségek, illetve a nyers fokhagyma okozta gyomorégés.

Kapcsolódó termékek:

Kapcsolódó cikkek: