Rohamléptekkel közeledik az év legszebb ünnepe, ami után azonban sokan kétségbeesetten állnak rá a mérlegre, már akik egyáltalán rá mernek állni… Karácsonykor mindannyian jóízűen falatozhatunk a finomabbnál finomabb főételekből, illetve az ínycsiklandó süteményekből, édességekből is. Ennek köszönhetően viszont könnyen felszaladhatnak ránk a kilók, így mérlegelés nélkül is azt vehetjük észre, hogy a korábban még kényelmes nadrágunk már nem igazán akar feljönni ránk.
Azonban nem kell lemondanunk a karácsonyi lakmározásokról, egyszerűen csak oda kell figyelnünk arra, hogy kerüljük a hagyományos fehér cukor alkalmazását. Helyette nyugodt szívvel választhatjuk a steviát, ami nem csak nem hizlal, hanem még számtalan egyéb kedvező egészségügyi hatással is rendelkezik. Ráadásul nagyszerű édesítő, és nincs kellemetlen mellékíze sem.
A stevia hatóanyagai között találunk vitaminokat, ásványi anyagokat, köztük nagyobb mennyiségű, a vércukorszint szabályozásában fontos feladatot ellátó krómot, illetve cinket, szelént, vasat, foszfort, mangánt és káliumot. Továbbá tartalmaz még mintegy 100 fajta fitotápanyagot is.
A stevia antioxidáns vegyületei közül kiemelt mennyiségben tartalmazza a kempferolt, a kvercetint és a kávésavat.
Most pedig nézzük is meg gyorsan, hogy miért érdemes Neked is beszerezned így karácsony előtt (is) a steviát!
Édes élvezetek lelkiismeret-furdalás nélkül steviával!
A steviát manapság a világ egyik legegészségesebb természetes édesítőjeként tartják számon, s nem is véletlenül. Egyébként érdekesség, hogy a stevia nemzetégbe 240 faj tartozik, melyek közül azonban csak kettőnek édesek a levelei.
Édes, mint a méz, sőt!
A stevia a szteviol glikozid nevű anyagnak köszönhetően kiemelkedően édes ízzel rendelkezik, ezáltal a stevia kivonatai akár 200-300-szor is édesebbek lehetnek a hagyományos, finomított cukornál. Emiatt a steviából bőven elegendő lehet akár egyetlen csepp vagy szem is ahhoz, hogy elérjük az általunk megszokott édes ízt.
A stevia ráadásul nem addiktív, tehát nem növeli a cukor vagy az édességek utáni vágyakozásunkat sem.
Kalóriamentes élvezetek!
A stevia nem tartalmaz egyetlenegy kalóriát sem, azaz pontosan 0 kalória van benne. Ennek köszönhetően mindenképpen az egyik legjobb választás akkor, ha szeretnénk megőrizni vagy visszaszerezni ideális testsúlyunkat és alakunkat. Fogyókúra és diéta esetén a stevia lehet az egyik legjobb társunk.
Sütés-főzés steviával!
A stevia kitűnő hőstabilitással rendelkezik, ezért 200 Celsius-fokig nem bomlik le. Ennek köszönhetően nem csupán a kávé vagy a tea édesítésére használható fel, hanem nagyszerű választás sütéshez és főzéshez is.
Cukorbetegség esetén is biztonságos!
A stevia glikémiás indexe 0, tehát egyáltalán nem emeli meg a vércukorszintet, ezért cukorbetegek is biztonságosan fogyaszthatják. A stevia támogatja az inzulin kiválasztását, és még a hagyományos orvoslásban is alkalmazták a diabétesz kezelésében.
A fogainkat is kíméli!
A stevia azon túl, hogy nem károsítja a fogakat, mint a cukor, fogvédő hatással is rendelkezik a szuvasodással szemben, így még a fogkrémek összetevőjeként is szokták alkalmazni.
Természetes és egészséges!
A mesterséges édesítőszerek többségéről kiderült, hogy számtalan káros egészségügyi hatással rendelkezhetnek, akár rákkeltőek is lehetnek. A stevia azonban 100%-ban természetes, növényi eredetű, nincsen semmilyen káros hatása, hanem épp ellenkezőleg, megannyi egészségügyi előnnyel rendelkezik.
A stevia nagyszerű antioxidáns hatással bír, tehát elősegíti a sejtkárosító szabadgyökök semlegesítését a testünkben. A stevia kalciummegtartó képességgel is meg van áldva, ezáltal hozzájárulhat a csontritkulás megelőzéséhez is.
Lúgosító hatásának köszönhetően pedig támogatja a szervezetünk egészséges sav-bázis egyensúlyának fenntartását. Emellett gombaölő képességgel is rendelkezik, ezért Candida-diéta esetén is kifejezetten ajánlott a fogyasztása. Továbbá nyugtatja a gyomrot, és fokozza annak működését.
A stevia bizonyos kutatások szerint mérsékelni tudja a fáradékonyságot, sőt, még a magas vérnyomás csökkentését is támogathatja.
A stevia tehát egy csodálatos természetes édesítő, mely nem csak mesésen édes, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik. A ProVitamin webáruházban találsz stevia port, tablettát és cseppet is, melyeket könnyen tudsz használni akár ételek és italok édesítéséhez, akár sütéshez és főzéshez is. Válassz hát kedvedre közülük, és édesítsd meg a karácsonyt is a steviával!
Kapcsolódó termékek:
- Almitas Stevia CrysaNova por - 50g - ára: 4 090 Ft
- Almitas Stevia édesítő tabletta - 6g kb. 100db - ára: 1 290 Ft
- Dr. Chen Stevia cseppek - 50ml - ára: 2 830 Ft
- Dr. Chen stevia tabletta - 200db - ára: 1 630 Ft
- NaturTanya Stevia por - 20g - ára: 2 250 Ft
- OCSO Stevia csepp - 50 ml - ára: 1 390 Ft
- OCSO Stevia por - 20 g - ára: 1 640 Ft
- Xukor ZÉRÓ 4X Steviával édesítőszer - 250g - ára: 2 690 Ft