Néhány éve lett a bioélelmiszerek egyik "sztárja" a homoktövis ((Hippophae rhamnoides), főleg immunerősítő hatása miatt, illetve mivel viszonylag gyors hatást lehet vele elérni különféle tápanyaghiányos állapotok, esetleg fokozott igénybevételnek kitett (sport, stressz, feszített munkatempó) kitett szervezet általános roborálására. Népszerűségét tovább növelte, hogy bár őshonos növényként ma már kevés helyen maradt fenn (egyes források szerint korábban a Szigetközben termett nagyobb mennyiségben) , de Magyarországon is lehet profi, akár amatőr kertészként termeszteni, sőt a talajerózió megállításában is hatékony.
A homoktövis 2-3 méter magas, sűrű, tövises bozótot alkotó, szélporozta növény. Lombhullató. A homoktövis termése ovális alakú, látványos narancssárga bogyó, 6-9 cm, egymagvú. A homoktövis 2-3 éves kortól válik termővé.
A kertészek általában Tibetből, illetve Oroszországból származó cserjetermetű növényt használnak szaporításra, kétlakiként legalább egy porzó és egy termő növényt kell egymás mellé ültetni. Napos helyre érdemes ültetni, a talajra különösképp nem igényes, és a fagy sem károsítja, sőt - eleinte kesernyés, savanykás termése augusztus elejétől szeptember végéig érik be, de ha megcsípte a dér, akkor válik édessé és fogyaszthatóvá.
Főbb hatóanyagai
A homoktövis olaja viszonylag nagy mennyiségben tartalmaz omega-zsírsavakat, mint Omega-3 (alfa-linolénsav), Omega-6 (linolsav), Omega-7 (palmitolajsav), Omega-9 (olajsav). Emellett b-sitosterin (hatékony koleszterincsökkentő), cis-vaccénolaj-sav, fitoncid és nyomelem tartalma is kiemelkedő. A homoktövisnek magas a flavonoid tartalma is, amelynek élettani hatásai sokrétűek és látványos eredményt produkálhatnak. A hazánkban honos gyümölcstermő bokrok közül a homoktövis termésében található a legtöbb C-vitamin (500-900 mg/100g). Emellett nagy mennyiségben tartalmaz A-, B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, E-, K-, P-, PP-vitamint.
A homoktövis jótékony hatása
A homoktövis termésének olaja, préselt nedve védi és erősíti az immunrendszert. Nagy C-vitamin-tartalma miatt ideális megfázások kezelésénél, de megelőzésként is fogyaszthatjuk. Növeli szervezetünk védekezőképességének hatékonyságát, késlelteti az öregedési folyamatokat is. Általános legyengülés, illetve különösen fertőző betegségek és műtétek után jó immunrendszer-erősítő, gyerekek számára is ajánlott gyógytáplálékként és természetes vitaminforrásként.
Zsíroldó hatású, fokozza az anyagcserét, így segít az optimális testsúly megtartásában. Kedvezően hat a gyomor- és nyombélfekélyre, védi a májat. Speciális zsírsavösszetétele révén csökkenti a vér koleszterinszintjét, s így lassítja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását. Kutatások alapján van tumorellenes és szövetregeneráló hatása is. Régóta ismertek láz-és gyulladáscsökkentő, méregtelenítő hatásai, "tüdőtisztító", megfázás-és köhögésgyógyító tulajdonságai.
Mi készülhet homoktövisből?
Feldolgozva ivólé, lekvár, kapszulás koncentrátum, héj és magőrlemény, ill. homoktövis olaj kivonat is készül belőle. A bogyók préselt levét általában valamilyen más gyümölcslével keverve kaphatunk magas vitamintartalmú, számos hasznos anyagot tartalmazó, emellett jó ízű ivólevet, de kapható "tömény" homoktövis velő ital is, amit magunk keverhetünk kedvenc gyümölcslevünkkel. A kedvező összetétel megtartása érdekében ezeket a leveket csak kíméletes eljárásokkal lehet tartósítani (nagyon rövid ideig tartó pasztőrizálás, megfelelő csomagolás), természetesen vegyszerek vagy adalékanyagok nélkül.
A termésből préseléssel nyert zsíros olajából -mely főleg olajsavakat, karotinoidokat, E-vitamint, fitoszterolokat és foszfolipideket tartalmaz. Az olaj gyógytermékként önállóan fogyasztható, telítetlen zsírsavaival a vér optimális koleszterinszintjéhez járul hozzá. A gyógyszeripar fájdalomcsillapítót, nőgyógyászati gyulladásgátlót, égési és fagyási sebek, nehezen gyógyuló fekélyek, valamint szájüregben keletkezett sebek és eróziók kezelésére alkalmas kenőcsöket és sugárártalom (napfény, RTG sugárzás) elleni szereket is készíthet homoktövisből kinyert alapanyagokból.
A mélytisztító sampon kíméletesen tisztítja és tonizálja a zsíros fejbőrt. Hajtápláló és hidratáló hatásának köszönhetően a haj felfrissül és egészséges fényt kap.
1 950 Ft -20% kedvezmény
A savanykás homoktövis finom kombinációja és az egzotikus gyömbér kissé csípős íze egyesül ebben az ízharmóniában.
A Homoktövis 500 Plus édesítés nélküli gyümölcskészítmény a homoktövis jellemző fanyar ízével. A készítményben igen magas a természetes C-vitamin tartalom.
A homoktövis régóta ismert és több évtizedes titkos nemesítés után újra felfedezett növény, melynek kiemelkedően kedvező élettani hatásait a tudományos vizsgálatok is igazolják.
Ez a luxus bőrradír rugalmasabbá teszi, lágyítja és finom tapintásúvá varázsolja a bőrt. Kiváló természetes megoldást kínál a bőr mélytisztítására és megújítására.
A homoktövist több mint ezer évvel ezelőtt a Kínában élő tibeti doktorok sokféle betegség kezelésére használták.
A homoktövis gyümölcse vitaminokban, bioaktív anyagokban rendkívül gazdag gyógynövény.
2 460 Ft
A regeneráló kondicionáló láthatatlan védőréteggel vonja be a hajszálakat, és ezáltal vastagabbá, fénylőbbé teszi őket.
1 950 Ft -20% kedvezmény
A homoktövis magjának őrleménye, mintegy 180 féle aktív hatóanyagot tartalmaz, melyek egymás hatását felerősítve, szinergikusan járulnak hozzá egészségünk védelméhez.
Homoktövis és béta-glukán tartalmú folyékony étrend-kiegészítő, narancs ízben. Rendkívül gazdag természetes antioxidánsokban, így hozzájárulhat a szervezet védekező képességének fokozásához, béta-glukán tartalma hozzájárulhat az immunrendszer egészséges működéséhez.
A telített zsírsavak telítetlen zsírsavakkal (egyszeresen telítetlen zsírsavakkal és többszörösen telítetlen zsírsavakkal) való helyettesítése az étrendben hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.
Takarékos, bőr- és környezetbarát mosogatószer, mely csillogó, tiszta edényeket eredményez. Magas zsíroldó és tisztító hatásának titka a cukortenzid és zsíralkoholszulfát tartalmában rejlik.
Az illatos tusfürdő hidratálja és rugalmassá teszi a bőrt, mely lággyá és selymes érintésűvé válik.
A homoktövis támogatja az immunrendszer működését, belülről óvja a bőr- és nyálkahártya szövetek épségét, szerepe van az emésztésben és a normál bélműködésben.
A sampon kisimítja és rendbehozza a károsodott hajat, láthatatlan védőréteggel vonja be a hajszálakat, és ezáltal fényesebbé, erősebbé és könnyebben kezelhetővé teszi őket.
1 950 Ft -20% kedvezmény
Javítják a szervezet védekezőképességét, gyógyítják a gyomor- és nyombélfekélyt, az égési- és fagyási sebeket, a bőrfertőzéseket és a fogínygyulladást.
Az ápoló hajkondicionáló láthatatlan védőréteggel vonja be a hajszálakat és ezáltal vastagabbá, fénylőbbé teszi őket.
1 950 Ft -20% kedvezmény
A homoktövis immunerősítő, gátló hatással lehet a , növekedésére, ezen kívül gyulladáscsökkentő, májvédő hatású is.
A homoktövis bogyó az egyik legtáplálóbb gyümölcs a növényvilágban: vitamin- és tápanyagtartalma kiemelkedő.
2 990 Ft
Az antioxidáns és regeneráló hatású tusfürdő hidratálja és energiával tölti fel a bőrt.