A kurkuma a hagyományos indiai gyógyászatban, a több ezer éves múltra visszatekintő ájurvédában ősidők óta alkalmazott gyógyító szer. De már i. e. 600-ban Asszíriában is feljegyezték jótékony hatásait. Az ókor leghíresebb görög orvosa, Dioszkoridész ugyancsak megemlíti. Nálunk eddig elsősorban fűszernövényként alkalmazták, főleg azért, mert szép sárga színt ad az ételeknek.
Az ájurvédikus orvoslásban a kurkuma elsősorban a gyomorra ható és vértisztító szerként szerzett magának nagy tekintélyt, emellett az életműködéseket általában serkentő, élénkítő hatásúnak is tartják. Fő hatóanyaga a kurkumin.
A kurkumin jótékony hatásait a következőkben összegezhetjük:
A fentiek alapján a kurkuma alkalmazása előnyös gyulladásos megbetegedéseknél, az epehólyag betegségeiben és rák esetén, főleg annak megelőzésére. Egyéb felhasználási területei lehetségesek a következő betegségek megelőzésére és az orvosi kezelés kiegészítéseként:
A kurkuma és a rák
Laboratóriumi kísérletek szerint a kurkuma fő hatóanyaga, a kurkumin többféle biológiai folyamatra hatva akadályozza meg a ráksejtek fejlődését és továbbterjedését. Hogyan?
A kurkuma sokoldalú ayurvédikus gyógynövény. Erős antioxidáns, hatékony gyulladáscsökkentő, , antibakteriális, vírusölő, antimikrobás és immunstimuláló hatású.
2 390 Ft
Méregtelenítve fogyni! Csak a kilóinkat veszíthetjük, az egészségünk marad.
A kurkuma hatóanyaga a kurkumin, amely támogatja a normál máj-funkciókat, fokozza az emésztőnedvek termelését, szerepet játszik az ízületek egészségének védelmében.
A kurkumát a hagyományos orvoslásban és a népi gyógyászatban már régóta alkalmazzák a kezelések kiegészítéseként ízületi és reumatikus gyulladás, fájdalom esetén. Hozzájárulhat a porcok, ízületek egészségének és normál állapotának fenntartásához.
Hatóanyaga, a kurkumin, segítheti a szervezetet a gyulladásos folyamatok leküzdésében, szerepet játszhat az ízületek védelmében.
Mozgás fájdalmak nélkül! Ízületi gyulladások, ízületi kopások helyett!
Természetes glukozaminoglikánokat tartalmazó zöld ajkú kagyló koncentrátumot, kurkuma kivonatot, kondroitin-szulfátot tartalmazó készítmény kiegészítve csűdfű gyökér kivonattal az ízületek egészségének fenntartásához.
Talán a létező leghatékonyabb gyógynövény, praktikus kapszulában. A kurkuma kínálhat gyulladáscsökkentő, antioxidáns, agy- és szívkarbantartó megoldásokat - tradicionális ájurvédikus gyógynövény.
2 290 Ft
Kurkuma és tömjénfa kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény, C- és E-vitaminnal, az ízületek rugalmasságának fenntartásához.
A gyulladás életmódunk sajátja, amely sajnos a mindennapjainkban is jelen van. A gyulladás visszafordítása és hatékony megakadályozása érdekében alkotta meg a Wise Tree Naturals a Kurkuma Spektrum készítményt. Kiemelkedő hatékonyságát a vízoldékony kurkuminoidoknak köszönheti.
Erős antioxidáns, hatékony gyulladáscsökkentő, antikarcinogén (daganatellenes), antibakteriális, antivirális (vírusölő), antimikrobás és immunstimuláló hatású.
Élénksárga színe és különleges aromája mellett antioxidáns, emésztés-serkentő, vércukorszint-stabilizáló, gyulladáscsökkentő hatásokkal jellemezhető. Az ízületeket érintő gyulladásos folyamatokra is gyógyír lehet.
2 590 Ft
Erős antioxidáns. Ízületi gyulladás, fájdalom, keringési és emésztési problémák esetére. A kurkumin a kurkuma fűszerben fordul elő a természetben.
Az Lakhsmy fűszereket sütéshez, főzéshez, zöldségekből készült salátákhoz, sajtkrémekhez és egyéb köretekhez ajánljuk.
460 Ft
Tiszta természet 100%-ban természetes anyagokat tartalmaz, mentes minden színezéktől, ízfokozótól, tartósítószertől.
2 450 Ft
A kurkuma narancsos-gyömbéres íze, kissé csípős, itthon főként rizsek, bab, burgonya, lencse és zöldségételek fűszerezésénél ismert. Több mint fűszer, külsőleg és belsőleg is alkalmazható.
Gyulladáscsökkentő hatású kurkuma ital, Flavin7 gyümölcs kivonattal, Steviával édesítve.
3 300 Ft
JoinTherapy formula, Glükózamin, Kondroitin, MSM, Kollagén, Kurkuma és Bromelin tartalommal, a porcok és az ízületek egészségének támogatására, és ezek normál állapotának fenntartására.
A Máriatövis hozzájárul a máj egészségének megőrzéséhez, az articsóka pedig elősegíti a májműködést és az epekiválasztást.
A kurkuma két legfontosabb, klinikai kutatásokkal is alátámasztott tulajdonsága, hogy gyulladáscsökkentő és antioxidáns. Alkalmazhatjuk továbbá emésztési problémákra, májbetegségre, sebhelyekre, sérülésekre, bőrgondokra is.