Sokat tudunk a gyakran „szupervitamin"-nak is nevezett C-vitaminról, sokat is beszélünk róla, nyáron valamiért mégis sokan úgy gondolják, hogy nincsen rá szükségük.
Az idők folyamán az a kép alakult ki az emberekben, hogy C-vitaminra csak ősszel és télen, hideg időben van szükségünk, mert akkor megvéd a különböző fertőzésektől. Egyéb időszakokban felesleges a fogyasztása.
Valóban így van?
Nem, nem így van!
C-vitamint nem csak a hideg időben igényli a szervezetünk. Ennek a fantasztikus tápanyagnak ugyanis nagyon fontos szerepe van a látás egészségének megőrzésében is. Tanulmányok bizonyítják, hogy a magas C-vitamin szint csökkenti a katarakták kialakulásának veszélyét. A katarakták olyan protein-gyülevények a szemben, amiktől a látás elhomályosul.
Nyáron sem szabad elfeledkezni szemünk egészségéről, sőt, ilyenkor fokozottabban kell ügyelni rá, hiszen az erős napsugarak káros hatással lehetnek a látásra.
A szemünk nyáron talán a szokásosnál is nagyobb terhelésnek van kitéve, hiszen a folyamatos, erős napfény hatására káros anyagok keletkezhetnek benne - akárcsak a bőrünkben. És bár a bőrünket megvédhetjük a sugárzástól, többek között fényvédő krémek használatával is, ezeket lehetetlen a szemükön alkalmazni. Éppen ezért, inkább a „belső védelemről" kell gondoskodni.
Kutatások bizonyítják, hogy a megfelelő C-vitamin bevitel védi a szemet a szürkehályogtól és a makula degenerációtól. A nyári hónapokban a C-vitamin segíthet ártalmatlanítani a káros napsugarakat, így azok nem károsítják a szemlencsék érzékeny fehérjéit, meggátolva az érzékeny proteinek (pl. szemlencse-proteinek) károsodását.
Nyáron a szemünk - mivel többet tartózkodunk a szabadban, gyakrabban megyünk strandra, uszodába - a fertőzéseknek is jobban ki van téve, így a C-vitamin ezeket is segíthet megelőzni, a gyógyulás idejét pedig lerövidítheti.
C-vitamin pótlásra minden korosztálynak szüksége van. A kisgyerekeknek ugyanúgy, mint a nagymamának és a nagypapának.
Kapcsolódó termékek:
- Vitaking 500mg C-vitamint és csipkebogyót tartalmazó tabletta - 100 db tabletta - ára: 2 170 Ft
- Vitaking 500mg TR C-vitamint és csipkebogyót tartalmazó tabletta - 100 db tabletta - ára: 2 710 Ft
- Vitaking Acerola C-500 komplex málnás rágótabletta - 40db - ára: 2 170 Ft
- Vitaking Aszkorbinsav - C-vitamin por - 150g - ára: 1 860 Ft
- Vitaking Aszkorbinsav - C-vitamin por - 400g - ára: 3 810 Ft
- Vitaking C-vitamin 1000mg tabletta - 30db - ára: 1 090 Ft
- Vitaking C-Vitamin 1000mg + Csipkebogyó 60mg tabletta - 100db - ára: 2 990 Ft
- Vitaking C-vitamin 1000mg Bioflavonoid, acerola, csipkebogyó tabletta - 90db - ára: 2 900 Ft
- Vitaking C-vitamin 1000mg nyújtott felszívódású tabletta - 60db tabletta - ára: 1 500 Ft
- Vitaking C-vitamin 1000mg, Bioflavonoid, acerola, csipkebogyó tabletta - 30db - ára: 1 195 Ft
- Vitaking C-vitamin 1500mg tabletta - 60 db - ára: 4 320 Ft
Kapcsolódó cikkek:
- Fogyókúra? Ízületi gyulladás? Csontritkulás?
- A legjobb áron! - Dr. Herz Ördögnyelv Forte kapszula
- Kávézzon az egészségéért! - Vitaminok 10%-kal olcsóbban!