A csontritkulás már egy igen komoly diagnózis, ne jusson el odáig! A kalciumhiány figyelmeztető jelei már évekkel, sőt akár évtizedekkel korábban is jelentkezhetnek, így a megelőzés elsősorban Önön múlik. A kalcium nemcsak a csontok egészségéért felelős, több más szerv működéséhez is elengedhetetlen. Hiánya memóriazavart, viselkedésbeli változásokat és depressziót is okozhat. Melyek a kalciumhiány tipikus jelei?
Töredező körmök.
A körmök töredezettsége, fénytelensége, illetve a körmökön megjelenő fehér foltok igen gyakori tünetei a kalciumhiánynak. Ha könnyen megtörnek, repedeznek, vékonyodnak körmei, ideje odafigyelni a kalcium növelésére.
Izomgörcsök, zsibbadó végtagok.
A kalcium fontos szerepet játszik az idegrendszer működésében, az ingerületek közvetítésében, így a hiánytünetek között szerepelhetnek a kezek, lábak izmainak fájdalmas, feszítő görcsbe rándulásai. Sokszor alvás közben jelentkezik ez a kellemetlen tünet, de gyakori a mozgás, sportolás folyamán fellépő izomgörcs is. Az ajakban, nyelvben, illetve az ujjakban, lábakban jelentkező zsibbadásérzés szintén a kalciumszint nagymértékű csökkenését jelezheti, sőt a vérnyomás ingadozása, magassá válása, vagy az enyhébb szívritmuszavar is figyelmeztető jelek lehetnek.
Szuvas fogak.
A fog is élő szövet, folyamatosan épül a belső szerkezete. A kalciumban szegény fog könnyen törik, már enyhe fizikai nyomásra, ütésre is szétroppanhat, a fogszuvasodás pedig gyorsabban szétterjedhet. Sok várandós édesanyától hallani, hogy azért romlanak jobban a fogai, mert a baba „eleszi” a kalciumot. Valóban, a növekvő magzat fejlődéséhez, csontozata kialakulásához sok kalciumra van szüksége, és ha az édesanya kevés kalciumot vesz magához a mindennapos étkezés során, először saját tartalékait mozgósítja a szervezet: a csontokban és a fogakban tárolt kalciumot.
Gyakori csonttörések.
Ha gyakran és könnyen eltörnek a csontjai, illetve nehezen gyógyulnak, akkor nagy a valószínűsége, hogy akár már évek óta kevés kalciumot fogyaszt. Azonban még ebben az esetben is megelőzheti a súlyosabb betegség kialakulását!
A kalcium hiánya idővel csontritkuláshoz vezethet, de még izomfejlődési problémákat, sőt mentális zavarokat is okozhat. Mindezek elkerülése miatt fontos, hogy minden nap fogyasszon kalciumban gazdag ételeket. Sok kalciumot tartalmaznak a tejtermékek, ezen kívül például a halak, a dió, a mandula, a mák, a brokkoli, a cékla és a káposzta.
Felmérések szerint több mint 30%-kal kevesebb kalciumot fogyasztunk a szükségesnél. Az ideális mennyiség napi 1000-1300 mg között van – ehelyett átlagosan csak 600-700 mg kalciumot veszünk magunkhoz.
Ismerje fel időben a kalciumhiány jeleit, és változtasson!
A napi szükségletet megfelelő táplálkozással és különböző táplálék-kiegészítők fogyasztásával könnyen pótolhatja, hosszútávon pedig megőrizheti egészségét.
Kapcsolódó termékek:
- BioTech USA Calcium Zinc Magnesium tabletta - 100db - ára: 3 690 Ft
- Dr. Chen coral calcium+chitosan tabletta - 80db - ára: 4 180 Ft
- Dr. Chen Magnézium + B6 + Ginkgo tabletta - 30db - ára: 1 790 Ft
- Dr. Chen Szerves Magnézium - B6-vitamin forte tabletta - 30db - ára: 1 460 Ft
- Flavin7 Flavitamin Magnézium kapszula - 60db - ára: 3 500 Ft
- Sanct Bernhard kalcium + D-vitamin tabletta - 150 db - ára: 3 280 Ft
- Sanct Bernhard Kovaföld-Kálcium-C-vitamin kapszula - 210db - ára: 4 500 Ft
- Sanct Bernhard magnézium kapszula - 120 db - ára: 4 250 Ft
- Scitec Essentials Calcium-Magnesium tabletta - 90db - ára: 4 190 Ft
- Vitaking Kalcium + Magnézium tabletta - 100db - ára: 3 000 Ft
- Vitaking Kalcium + Magnézium + Cink tabletta - 100db - ára: 2 600 Ft
Kapcsolódó cikkek:
- Tavaszi fáradtság
- Mikor kell aggódni a koleszterinszintünkért?
- Mennyi az ideális testsúly?
- Mit tehetünk az influenza tünetei ellen?
- Optima Acai, Goji és Gránátalma koncentrátumok
- Cukor nélkül, édesen